Alacsony foglalkoztatottság – más oldalról

BlogSeres Antal

A média és foglalkoztatáspolitikai fórumok a közelmúltban több alkalommal foglalkoztak a hazai alacsony foglalkoztatottsággal és annak okaival. E helyzetelemezésekhez kapcsolódva a probléma más megközelítésű, más dimenziójú kérdéseivel is foglalkozni kell.
1. A gazdasági tevékenységben és a munkaidőben végbemenő változások hatására növekszik a munkaidő rugalmasításának a szerepe. Ennek oka a szolgáltatási szektor meghatározóvá válása, amelyre a gazdasági tevékenység éven belüli szezonalítása, továbbá a hónapon, héten és napon belüli hullámzása jellemző, és ezért az ehhez igazodó rugalmas munkaidő egyre nagyobb szerepet kap. E folyamat hatására a rugalmas foglalkoztatási formáknak (részmunka, távmunka, határozott idejű munka, idénymunka, munkaerő-kölcsönzés, stb.) egyre nagyobb a szerepük a foglalkoztatottságban.
A hazai alacsony foglalkoztatottság egyik oka a rugalmas foglalkoztatási formák alacsony részaránya. Jól mutatja ezt a legismertebb forma, a részmunkaidős foglalkoztatás. Az Európai Unióban a 2000-2006 közötti időszak 12 milliós foglalkoztatotti létszámnövekedéséből közel 6 milliót a részmunkaidőben munkát vállalók tettek ki. Az országok sokasága próbálja a részmunkaidős foglalkoztatás elterjesztését a foglalkoztatás bővítésének vagy a foglalkoztatottsági szint fenntartásának, és a hatékonyabb, intenzívebb munka- és munkaidő-szervezés szolgálatába állítani. Magyarországon viszont az alacsony részarány az utolsó helyek egyikén van az Európai Unió országai között. Bár a viszonylag kisebb részarány nem magyar sajátosság, mert ugyanez jellemző más kelet-európai és dél-európai országokra is, tény, hogy ez a rugalmas foglalkoztatási forma egyrészt a munkaerő-gazdálkodás kihasználatlan tartaléka, másrészt a szűkös elterjedtség jelentős szerepet játszik a foglalkoztatottság alacsony szintjében. Frey Mária elemzése alapján az alacsony részmunkaidős foglalkoztatás kedvezőtlen hatását a foglalkoztatásra az is mutatja, hogy Magyarország jóval előbbre kerül a foglalkoztatási rátája alapján felállított rangsorban, ha annak értékét nem létszámarányosan, hanem teljes munkaidőre átszámított létszámban határozzuk meg. Ez esetben ugyanis az EU27 átlagához képest a foglalkoztatási ráta tekintetében fennálló lemaradásunk minimalizálódik, a nőknél pedig ki is egyenlítődik (Frey Mária, 2008.:Nők és férfiak a munkaerőpiacon –  A Lisszaboni Növekedési és Foglalkoztatási Stratégia céljai tükrében. Kézirat.  7. és 29-30. o.)..
A rugalmas foglalkoztatási formák bővülését számos makro és mikro szintű  tényező befolyásolja. Ezek közül azt az akadályozó tényezőt emelem ki, amelyet a Kormány a legnagyobb mértékben tud befolyásolni.A legszélesebb értelemben vett munkajogi szabályozás, továbbá az adózási, a társadalombiztosítási és a nyugdíjrendszer nem veszi figyelembe azt, hogy a rugalmas munkaidő formáknak egyre nagyobb a szerepük a foglalkoztatásban. Ebből eredően nem segíti, hanem gátolja a foglalkoztatás bővülését. A munkajogi szabályozás például alig veszt tudomást ezekről a formákról. Nincsenek a rugalmas foglalkoztatásra vonatkozó speciális szabályok abban az értelemben, hogy a jogszabály különös szabályokat tartalmazna ezek jogviszonya tekintetében. Ennél is nagyobb probléma, hogy a rugalmas foglalkoztatás újabb formái nem ismertek a hazai munkajogi gyakorlatban, illetve ha ilyenek felbukkannak, eleve gyanakvással kezeli a munkaügyi felügyelet. Például a részmunkaidős foglalkoztatás tekintetében a korai, hagyományos formája idegződött be, amikor a munkavállaló minden nap dolgozik. A munkajogból hiányzik az olyan típusok szabályozása, mint például a heti két-három napos részmunkaidő, az osztott részmunkaidő, a behívásos, rugalmas részmunkaidő, az átlagosnál rövidebb részmunkaidő, vagy az egy munkakörre vonatkozó státuszmegosztásos munkaviszony.
Másik példa a diák részmunka. A hazai szabályozás nem segíti, hanem gátolja a diákmunkát, diákfoglalkoztatást azzal, hogy nem veszi figyelembe a sajátos helyzetét. Például a diákszövetkezetek gyakorlatában a Munka Törvénykönyvében rögzített általános szabályok egy része betarthatatlan – ugyanakkor a munkaügyi ellenőrzések e szabályok betartását kérik számon és bírságolnak. Az Európai Unióban az utolsók között lévő, nagyon alacsony diák részmunka arány miatt ezen változtatni kellene, életszerű és betartható szabályokra, nem korlátokra, hanem a diák részmunka erőteljes ösztönzésére lenne szükség.
Szükség lenne tehát a legszéleseb értelemben vett munkajogi szabályozás olyan komplex, átfogó korszerűsítésre, amely segíti, ösztönzi a rugalmas foglalkoztatási formák bővülését.
2. A rugalmas foglalkoztatási formák térnyerésével le kell számolni egy illúzióval, amely főleg a munkavállalók és azok érdekképviseleti szervezetei – a szakszervezetek –, továbbá a munkanélküliek körében él. Azzal, hogy a foglalkoztatást a stabilnak tekintett, teljes munkaidős, határozatlan idejű munkakörökkel azonosítják. A sérülékenynek, bizonytalannak tekintett rugalmas foglalkozási formák terjedése ugyanis a hagyományos munkahelyek hiányának következménye. A foglalkoztatás remélt bővítésének egyik útja a munka újraelosztása, a rugalmasabb, a munkaerőpiacon a korábbinál kevésbé védett, de munkára, munkajövedelemre módot adó foglalkoztatási formák terjedése.
Ezért megalapozottan valószínűsíthető, hogy a létrejövő munkahelyek egyre jelentősebb része nem a munkavállalók által óhajtott stabil munkakör lesz, hanem jelentős arányban a gazdaság igényeihez igazodó rugalmas foglakoztatási lehetőségek fognak bővülni.
3. A foglalkoztatottság növelését alapvetően gátolja és determinálja a magyar társadalom nagyon kedvezőtlen szerkezete, amelynek jellemzője legszéleseb értelemben vett megváltozott munkaképességűek, illetve munkára csak korlátozottan alkalmasak magas és egyre növekvő aránya. Ide nemcsak az öregek és a betegek egyre nagyobb aránya sorolható, hanem bármilyen okból a munkaképesség megváltozása, csökkenése. Ide sorolhatók például a rokkantak magas száma, a szenvedély betegek, a dohányzás és az alkoholizmus vagy például drogok hatása munkavégző képességre, de lehetne tovább folytatni a sort, például a mentális problémákkal küzdök számának riasztó emelkedésével. Különösen súlyos gond, hogy a megváltozott munkaképesség egyre nagyobb arányban érinti a középkorúakat, sőt a fiatalabbak egy részét is. Egy elöregedő és romló egészségi állapotú társadalomban nehéz a foglalkoztatottság növelése.
Vegyünk ebből egy példát, a rokkantakat. A nyugdíj előtti rokkantak száma 380 ezer. Számuk csökkentésének korlátai vannak, még akkor is, ha kiszűrik a „potyautasokat”, mert a rokkantosítottak többsége 50 évnél idősebb, és alacsony képzettségű. Az előző kormány már kiszűrt 42 ezret. Lehet, hogy van még 50-60-80 ezer tartalék. Elsősorban az újra fogékonyabb fiatalabbaknál lehet megvizsgálni, hogy a képességeik fejlesztésével tudnának-e valamilyen munkát végezni. De akkor is marad még 250-300 ezer olyan ember, akik a gazdaság, és azon belül a versenyszektor intenzív, feszített munkavégzési, és rugalmas foglalkoztatási igényeinek aligha felel meg. Az állami szektorban is egyre korlátozottabbak a lehetőségek, mivel egyrészt egyes területeken a leépítés van napirenden, másrészt ott is egyre feszítettebbek a munkavégzési követelmények. Az OECD átlag dupláját kitevő rokkantak a magyar társadalom rendkívül hátrányos adottságát, a foglalkoztatottságot hosszabb távon kedvezőtlenül determináló tényezőjét bizonyítják.
4. Kétségkívül igaz viszont az is, hogy a rokkantaknál lévő, a munka világába visszavezethető több tízezer ember is jelentős tartalék. Más területeken is vannak ilyen tartalékok, amelyek döntően foglalkoztatottságot kedvezőtlenül befolyásoló olyan állami intézkedésekkel függnek össze, amelyek hatására jelentő számú „potyautas” kerül ki a munka világából. Állami segédlettel szalagszerűen gyártják” ugyanis a nyugdíjasokat, a rokkantakat és a járadékosokat, állami segédlettel és állami szabályok alapján vonnak ki idő előtt (sok esetben az öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5-10-15 évvel) részlegesen vagy teljesen ereje teljükben, vagy jó egészségi állapotban lévő, potenciálisan adót és társadalombiztosítási járulékot fizetni tudó embereket a munka világából. Ennek következménye az, hogy olyanokat kell jelentős számban eltartania az államnak, akiknél ez nem lenne indokolt, illetve akiknek jó egészségi állapotuknál fogva adó és társadalombiztosítási járulék fizetésével kellene hozzájárulniuk a közterhekhez.
5. Az alacsony foglalkoztatottsággal foglalkozó munkák az egyik alapvető okként jelölik meg az alacsony képzettségűek EU átlaghoz viszonyított alacsony arányát. Ez igaz, ebből azonban nemcsak a szükséges intézkedések, hanem más is következik. Túl azon, hogy a „közhely” tendencia megváltoztatásához azonnali, nagyon kemény, centrális, az iskolázottságot és szakképzettséget, továbbá a munkaerőpiachoz történő alkalmazkodáshoz szükséges alapkészségek fejlesztését eredményesen befolyásoló konkrét intézkedésére lenne szükség, ha sikerül ebben előbbre lépni, a jelentősebb eredmények várhatóan csak 10-15 év múlva fognak jelentkezni. Mi lesz addig, hiszen a gazdaság a hiányszakmákban most igényel friss szakképzett munkaerőt.
6. Érdemes említést tenni az 50 év felettiek kedvezőtlen foglalkoztatottságáról is. Ennél a társadalmi csoportnál az eddiginél jóval ösztönzőbb foglalkoztatási rendszer bevezetését sürgeti a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése is. Ennek hiányában a nyugdíj előtt 5-10-15 évvel állók jelenleginél is jelentősebb része várhatóan kiszorul a munkaerőpiacról.
A gond az, hogy ezt a problémát már „ezerszer” leírták, tehát ez az alacsony képzettségűekhez hasonlóan egy közhely, viszont nem történt semmilyen hatékony kormányzati intézkedés. Azt is hozzá kell tenni, hogy a versenyszférában a Kormány lehetőségei korlátozottak. Kötelezően nem írhatja elő az 50 év felettiek foglalkoztatását. Egy jól kidolgozott, hatékony ösztönző célprogrammal bizonyos javulást azért el lehet érni, mert várhatóan a vállalatok a munkaerő stratégiájuk kidolgozásakor figyelembe veszik. Hol van ez a hatékony ösztönző, az érintett munkavállalókat és a vállalatokat eredményesen aktivizáló célprogram?
Az elkövetkező 5-10 évben várható a Ratkó korszakban született több százezer munkavállaló nyugdíjba vonulása. Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók részére vonzó foglalkoztatási és részmunkaidős programmal meg kellene próbálni minél tovább a munka világában, illetve az adót és társadalombiztosítási járulékot fizetők között tartani ennek a generációnak egy részét, ösztönözve a fokozatos visszavonulásukat, csökkentve ezzel is a nyugdíjkassza várható hiányát.
7. A nőknek egyre nagyobb lesz a szerepük a foglalkoztatásban, többek között azért, mivel a megváltozott munkaképességre ható számos egészségügyi rizikó faktor (például alkoholizmus, a dohányzás) döntően vagy elsősorban a férfiakat érinti. Azzal, hogy a Kormány két évről ismét három évre növelte a GYES idejét, nem segíti a nők foglalkoztatottságának javulását. A kisgyermekes nők esetében az EU-ban legalább egy, 12 éven aluli kiskorú gyermekkel rendelkező, 25-49 éves nők közül Málta után Magyarországon végeznek a legkevesebben fizetett munkát. A GYES idejének növelése azzal az illúzióval függ össze, hogy akkor születik sok gyerek, ha az anyák nem dolgoznak. A fejlettebb országokban a nyolcvanas évek végéig ez igaz volt, azt követően azonban sok országban kezdett megváltozni a trend. Például Skandináviában, Hollandiában és Franciaországban ma már nem azért születik sok gyerek, mert az anyák nem dolgoznak, hanem azért, mert a nők munka mellett is merik vállalni a szülést, mert áll mögöttük egy olyan bölcsődei és óvodai ellátórendszer, amely biztosítja, hogy ha akarnak, rövid kihagyás után visszamehessenek dolgozni. Magyarországon azonban nincs elég bölcsődei és óvodai férőhely. A sokat szidott Kádár rendszer bölcsődei-óvodai ellátása a hetvenes és nyolcvanas években ideális feltéteket biztosított a szülni is, és dolgozni is akaró nőknek. Többek között ennek hatására nagyságrenddel több gyerek született évente, mint ma. A „rendszerváltók” azonban szétverték ezt jól működő ellátó rendszert.
A kisgyermekes nők alacsony foglalkoztatottsági szintjének emeléséhez fontos lenne a részmunkaidős munka lehetőségeinek bővítésére. Magyarországon 2010-ig nem volt olyan lehetőség, mint általában a fejlettebb országban, ahol a munkavállalóknak alanyi jogot biztosítanak arra, hogy amíg gyermekük kicsi, részmunkaidőben dolgozhassanak – időarányos bérért.
Két jogszabály azonban megteremtette ennek lehetőségét.
A 2010. január 1-től érvényes 2009. évi CXXVI. Törvény a közszférában megteremtette a részmunkaidő bővülésének lehetőségét. A törvény szerint a közszférában a gyermek 3 éves koráig kötelező részmunkaidős állást felajánlani annak a kisgyermekes szülőnek, aki visszatér a gyermekgondozási szabadságról, s ezt igényli. A munkavállaló kérését a munkáltató csak nyomós indok esetén tagadhatja meg, például, ha ez számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
2011. január 1.-től a kisgyermekes nők a gyes folyósításának ideje alatt csak részmunkaidőben dolgozhatnak, maximum heti 30 órában. Ez a munkaadóknak is érdekük lehet, hiszen a 27% tb-járulék helyett csak 20% járulékot kell fizetniük.
Ez a két hazai jogszabály megfelel a fejlettebb országokban alkalmazott szabályozásnak, és várhatóan segíteni fogja a kisgyermekes nők részmunkaidős munkavállalásának bővülését. Célszerű lenne a közszférára vonatkozó jogszabály hatályát kiterjeszteni a versenyszférára is.
8. A felsőfokú végzettségűek aránya tekintetében sokan azzal érvelnek, hogy ez azért nem probléma, mert a foglalkoztatottságuk megfelel az uniós átlagnak. Attól még a probléma fennáll, de ez nemcsak magyar, hanem uniós probléma is: a magasan képzettek egyre nehezebben kapnak munkát a tanulmányaik befejezésével. Azaz, a képzési struktúra nem felel meg a magyar gazdaság munkaerő igény-szerkezetének: túlképzés van felsőfokú végzettségűekből, és alulképzés szakképzettségűekből. A probléma egyik következménye: egyre több felsőfokú végzettségű dolgozik a képzettségénél alacsonyabb képzettséget igénylő munkakörben. Ettől pedig egyre több fiatal frusztálttá, elégedetlenné válik, más részük különféle „életművész” megoldásokkal igyekszik kivonni magát az alacsonyabb státuszú munka világából. De nő körükben a túlképzésből eredő munkanélküliség és kilátástalanság is. A probléma másik következménye: egy kamarai felmérés alapján a közvetlen termelőmunkában ötszázezren dolgoznak a szükséges másfél millió helyett (Irány a terep! – Népszabadság, 2011. február 22.).
9.  Sokan messiásként tekintenek az önfoglalkoztatásra és a vállalkozásra, ezért az adminisztráció és adóterhek csökkenésétől remélik e területen az áttörést. Ez azonban illúzió. Az önfoglalkoztatásnak és a vállalkozásnak ugyanis „természetes” korlátai vannak. Ezekhez ugyanis olyan képesség és rátermettség (jelentős részben vele született képesség) szükséges, amelyek csak az emberek kis részében van meg. Ha egy állami ösztönzési programmal vállalkozóvá kényszerítik az arra alkalmatlanokat, akkor tovább nőhet a már eddig is egyre nagyon méreteket öltő emberei tragédiák száma, felerősödhetnek más kedvezőtlen társadalmi jelenségek is. Például a válások számának erre is visszavezethető növekedése, vagy a rátermettség hiányából eredő, kezelhetetlenné váló adósság. Aki alkalmazott típus – ilyen az emberek döntő többsége –, az legjobb, ha alkalmazottként dolgozik. Célszerű lenne ezt az elvet is figyelembe venni a foglalkoztatási programok kidolgozásakor. Döntőn tehát az alkalmazotti munkalehetőségek bővülésétől lehet remélni a foglalkoztatottság tartós javulását, annál is inkább, mert aki rátermett vállalkozó típus, az bármilyen szabályozás és adórendszer esetén megtalálja a számítását.
10. Nehezen prognosztizálható, hogy az elkövetkező 5-10 évben számszerűen hány munkahely fog létrejönni.  A magyar gazdaság dinamizáláshoz viszont a hiányszakmákban most lenne szükség új, friss, szakképzett munkaerőre, és nem 5-10 év múlva. Jól jellemzi a jelenlegi helyzetet két építőipari példa. Az egyik: összesen öt bádogos hallgató végez az idén a veszprémi Szakképző Iskolában, nekik kellene pótolniuk a nyugdíjba vonuló mestereket a teljes nyugat-magyarországi régióban. A másik: annyira „égető” a szakképzettek hiánya, hogy a kamarák egy része már a lányokat is megcélozta, szeretnék számukra vonzóvá tenni a szakmunkát az építőipar és a gépipar területén (Már a lányokat is megcélozták – Népszabadság, 2011. február 22.)
A magyar társadalom kedvezőtlen szerkezetéből, illetve az előzőekben vázolt alapvető munkaerőpiaci ellentmondásból (felsőfokú túlképzés és szakképzettségi alulképzés) viszont az következik, hogy a  gazdaság dinamizálási és intenzív munkavégzési igényeihez igazodó, megfelelő szakképzettségi, egészségi, munkavégzési állapotot feltételező foglalkozatási szerkezet most csak belső munkaerő forrásokból nem biztosítható. Más szempontból ugyanennek a problémának a megoldása a következőképp fogalmazható meg: az egyre rosszabb és hátrányosabb társadalomszerkezet finanszírozásához is szükség lenne legalább a gazdaság igényeihez igazodó hiányszakmákban, illetve a termelésben hiányzó munkaerő részbeni pótlására egy hatékony, vonzó bevándorlási célprogram mielőbbi kidolgozásra és elindítására, és ennek keretében fiatal, egészséges, legálisan dolgozó, adót és társadalombiztosítási járulékot fizető külföldi szakképzett munkavállalók alkalmazásának segítésére.
A kedvezőtlen magyar társadalomszerkezethez hasonló a német társadalom szerkezete.
A német kormány, felismerve a probléma súlyát, már lépett: a hiányszakmákban több százezer külföldi munkavállaló betelepítésére dolgozott ki intézkedéseket. Magyarországon erre a programra azért is szükség lenne, mert e nélkül az ország nem vonzó a külföldi szakképzettek számára.
 

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF program biztosítja
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2017. Minden jog fenntartva.