Az euró talány

BlogDarvas Zsolt

 
Írország az elmúlt hétvégén uniós mentőcsomaghoz folyamodott, így Görögország után egy újabb euróövezeti ország szorult pénzügyi segítségre. Az ír kormánykoalíció felbomlott a mentőcsomag miatt. Portugáliára is nehezedik a nyomás, a kamatok ott is emelkednek, és számos borúlátó nyilatkozat jelenik az euróövezet végét jósolva. Mindeközben azonban az euró árfolyama a dollárhoz képest erős, számottevően erősebb a vásárlóerő-paritás által kijelölt egyensúlyi értéknél, de az elmúlt tíz év átlagánál is (lásd az ábrát): vajon nem feszül ellentmondás az euróövezet végét jelző jóslatok és az euró erőssége között?
 
Kezdjük talán Írországnál: véleményem szerint már nyáron segítségért kellett volna folyamodnia. Nem azért, mert az ír költségvetési helyzet tarthatatlan lenne; meggyőződésem, hogy az ír kormány képes kellő kiigazításra a fenntarthatóság érdekében. Hanem a hitelesség miatt volt és van szükség a külső segítsége: az ír kormány garantálja az ír bankbetéteket, és mivel az ír válság a világ szinte minden hírcsatornájának központi témájává vált, az emberek kezdték elveszteni bizalmukat a kormány garanciájában és elkezdték kivonni a betéteiket. Márpedig egy tömeges betétkivonás csődbe vinné a bankrendszert és a kormány nem lenne képes ezt kezelni. Az uniós mentőcsomag ugyanakkor erősítheti a bizalmat; kérdés persze, hogy mennyit segít most, amikor a pánik már erős.
 
Az ír pánikhoz kétségtelenül hozzájárult Nicolas Sarkozy és Angela Merkel megállapodása egy jövőbeli „állami csődeljárásról”, amelyet az Európa Tanács októberi ülése szentesített. A javaslat szerint európai államok is kérhetnének csődvédelmet, hasonlóan egy vállalati csődeljáráshoz, és az államok hitelezőinek is részt kellene vállalniuk az esetleges veszteségekben. A javaslat véleményem szerint jó irányba mutat: ha egy államadósság fenntarthatatlan, akkor fenntarthatatlan, és ha fenntarthatatlan, akkor jobb egy rendezett eljárás keretében levezényelni a csődöt, mint egy kaotikus eljárás keretében. Uniós hitelnyújtással átmenetileg elodázható a probléma, de csak átmenetileg. Görögország helyzete szerintem ilyen, nem hiszem, hogy el fogja kerülni az adósságátrendezést, ugyanakkor például Írországé és Portugáliáé nem feltétlenül.
 
Ugyanakkor bár a javaslat jó, a bejelentés időzítése és módja igen szerencsétlen volt. Ugyanis éppen akkor jelentették be a javaslatot, amikor a nyomás Írországon fokozódott, emellett csak az állami csődeljárás kidolgozásának célját jelentették be, a mikéntjét nem. Egy ilyen eljárás csak a bevezetés után kibocsátott kötvényekre vonatkozhat, de a piaci szereplők joggal tarthattak attól, hogy ha a jövőben az EU elnézi, ha egy tagállam csődbe megy, akkor talán a jelenben is elnéző lehet ezzel szemben, így jobb mielőbb megszabadulni a kockázatosabb országok kötvényeitől. Így a javaslat bejelentése olaj volt a tűzre.
 
Ugyanakkor Angela Merkel álláspontját is meg lehet érteni. A németek lemondtak a márkáról az euróért cserébe, és azt ígérték nekik, hogy az euró a márka folytatása lesz. Ehelyett azzal kellett szembesülniük, hogy ki kell segíteniük először a korábban rendkívül felelőtlenül viselkedő Görögországot, és esetleg más országokat is. Emellett a közelmúltban kidolgozott euróövezeti reformok sem voltak kellően ambiciózusak.
 
Az új reformjavaslatok nagy hangsúlyt helyeznek a szankciókra, azaz Brüsszelnek fizetendő pénzügyi büntetésre, ha egy ország kormánya nem megfelelően hajtja végre. Hozzá kell tennem, hogy a szankciókat a német kormány is erősen pártolja. Ellenben én azt gondolom, hogy elhibázott az euróövezeti szabályrendszert szankciókra építeni, mind gazdasági, mind pedig politikai okokból.
 
Ha a jelen válságot nézzük, korábbi szankciók vajmi keveset segítettek volna, talán csak Görögországot és Magyarországot ösztönözhették volna némiképp fiskális fegyelemre. Azonban jelenleg az EU 27 országából 24 áll az EU úgynevezett „Túlzott deficit eljárás”-a alatt, és az országok döntő többségében nem a korábbi fiskális fegyelmezetlenség, hanem a magánszektorban kialakult egyensúlytalanságok miatt. Nézzük például Írországot: a válság előtt nemhogy hiány, hanem többletet mutatott a költségvetés és az államadósság mindössze a GDP 25 százaléka volt. Amikor pedig egy válság sújtja az országot, nem sok értelme van szankcionálni.
 
De politikailag is elhibázott a szankciókra való erős támaszkodás. Ha egy országot az EU megbírságol, akkor könnyen EU-ellenes hangok és politikai pártok kaphatnak erőre. Emellett a bírságról végső soron az Európa Tanács fog dönteni és az ezeket megelőzően késhegyre menő viták várhatók. Mindezek nem fognak jót tenni a közös európai projektnek.
 
Vannak ugyanakkor a jelenlegi reformjavaslatoknak nagyon támogatandó pontjai is. Ezek közé tartozik a költségvetési intézményrendszert illető minimális követelmények felállítása, mint például független költségvetési tanácsok létezése, vagy a magánszektor egyensúlytalanságait vizsgáló új eljárás bevezetése.
 
Egy dolog azonban hiányzik sajnos a javaslatból: korlátozott mértékben, például a GDP 60 százalékig közös eurókötvény bevezetése („kék kötvény”), míg az e feletti részt az országok továbbra is önmaguk bocsátanák ki („vörös kötvény”). Ehhez a vörös kötvényhez kapcsolódhatna az állami csődeljárás. Ezáltal a tagállamoknak olyan hiteles középtávú költségvetési programokat kellene felmutatniuk, amelyek meggyőzik a piacokat arról, hogy a vörös kötvényeiket képesek lesznek visszafizetni, így ez a rendszer sokkal erősebb fiskális fegyelmezettséget követelne, mint bármilyen szankció vagy szabályrendszer. Sajnos nem sok remény van, hogy ez a javaslat elfogadásra kerül.
 
Visszatérve az euróhoz, meggyőződésem, hogy a vészjósló jóslatok alaptalanok, és ez az egyik fő oka az euró erősségének. Németország biztosan nem akar kilépni, mert az új német márka rekord magasságokba erősödne, tönkretéve ezzel a német gazdaság motorját jelentő exportot. A gyengébb országoknál, például Görögországnál, lehetne haszna a kilépésnek a versenyképesség növelése céljából (az új drachma számottevően leértékelődne), azonban a kilépés pénzügyi krízishez vezetne: senki sem akarná euró megtakarításait drachmára váltani, így még a kilépés előtt mindenki kivinné minden pénzzé tehető eszközét Görögországból, ami összeroppantaná a görög pénzügyi rendszert, amelynek felbecsülhetetlen következményei lennének a reálgazdaságra is. Az euróövezet teljes felbomlása pedig az ezer szállal integrálódott európai pénzügyi és gazdaság rendszer totális káoszához vezetne, így még több is menne el a vámon, mint ami a réven jönne. És az EU politikai kohézióját sem szabad azért alábecsülni.

A cikk rövidített változata megjelent a Világgazdaság, 2010. november 26-i számának a 20. oldalán.

 

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF program biztosítja
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2017. Minden jog fenntartva.