Az MNB árfolyamnyereségének felhasználása

BlogOblath Gábor

Baksay Gergely, az MNB igazgatója és Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója a Népszabadság 2014. 11. 29. számában megjelent, A devizahitelesek és a jegybank című írásban Róna Péternek a devizahitelek forintosítására vonatkozó javaslatával (Népszabadság 2014. 11.19) szemben számos ellenvetést fogalmazott meg. Amellett érveltek, hogy a jegybank akkor jár el helyesen, ha az árfolyamnyereségéből eredménytartalékot képez. Érvelésükből azonban az is következik, hogy nem szabályos, nem ésszerű, nem prudens, ráadásul a költségvetés hosszú távú érdekei szempontjából is kedvezőtlen, ha az MNB az árfolyamnyereségét az unortodox közgazdaságtan oktatását szolgáló alapítványokra, továbbá irodaházak, kastélyok és villák vásárlására fordítja.

Baksay és Palotai szerint más felhasználási céloknál „…sokkal célszerűbb, ha az MNB a devizakonverzióból származó nyereségéből tartalékot képez, ami hosszabb távon biztosíthatja azt, hogy a jegybank a jövőben sem szorul majd költségvetési térítésre. A költségvetési térítés szükségességének kockázata különben valós lenne, mert az alacsony globális hozamkörnyezetben a devizatartalékokon elérhető hozam jelentősen lecsökkent, így előretekintve nem lehet garantálni – és ez a monetáris politikának nem is célja –, hogy a jegybank ’magától’ mindig nyereséges legyen. A jegybanktörvény – uniós előírásoknak megfelelő – rendelkezése pedig költségvetési térítést ír elő arra az esetre, ha a jegybank (a korábban képzett eredménytartalékát meghaladó mértékben) veszteséges lenne. Az MNB ezt kívánja megelőzni.” A gondolatmenet összegzése: „…az MNB az előírt szabályokat is betartva akkor jár el a legprudensebben, a költségvetés szempontjából is hosszú távon a legkedvezőbben, ha eredménytartalékot képez, és így elejét tudja venni későbbi potenciális költségvetési kiadásoknak, amivel nemcsak a devizahitelesek, hanem minden adófizető jól jár.”

A szerzők nem vonták le az érveikből logikusan adódó következetést, de helyettük megteszem én: az árfolyamnyereségből alapítványokra és ingatlanokra fordított hatalmas összegek az MNB imprudens költekezését jelentik, amivel csaknem minden adófizető rosszul jár.

A témához kapcsolódó friss hír: Az MNB megvette az ország legdrágább házát

  • Események

    • KTI szeminárium – Marc Kaufmann (CEU) 10.17.

      2019.10.17.
      2019.10.17.
      14:00 - 16:00

      Helyszín: MTA HTK 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4. fszt. K011-12-es előadóterem Marc Kaufmann (CEU) Excuse-Driven Present Bias Abstract: In a laboratory experiment, we test the hypothesis that people behave in more present-biased ways when they ...   Részletek »

    • KTI szeminárium – Hajdu Tamás 10.24

      2019.10.24.
      2019.10.24.
      14:00 - 16:00

      Helyszín: MTA HTK 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4. fszt. K011-12-es előadóterem Hajdu Tamás (MTA KRTK KTI) – Hajdu Gábor (MTA TK SZI) A klímaváltozás és hőmérsékleti sokkok hatása a fogantatási rátára   Tanulmányunkban a hőmérséklet ...   Részletek »

    • KTI szeminárium / Lengyel Balázs 11.11.

      2019.11.11.
      2019.11.11.
      14:00 - 16:00

      Helyszín: MTA HTK 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4. fszt. K011-12-es előadóterem Inequality is rising where social network segregation interacts with urban topology Gergő Tóth, Johannes Wachs, Riccardo Di Clemente, Ákos Jakobi, Bence Ságvári, János Kertész ...   Részletek »

  • Hírek

    • Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet teljesítményéről

      2018.09.12.

      Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet teljesítményéről Az MTA KRTK KTI a RePEc/IDEAS rangsorában, amely a világ közgazdaságtudományi tanszékeit és intézeteit rangsorolja publikációs teljesítményük alapján, ...   Részletek »

    • MTA KRTK állásfoglalás

      2018.06.20.

      Tisztelt Kollégák! Tudományos kutatóként, intézeti vezetőként egész életünkben a kutatói szabadság és felelősség elve vezetett bennünket. Meggyőződésünk, hogy a tudomány csak akkor érhet el ...   Részletek »

    • 2019. október 15.

      2019.10.15.

      A 2019. évi közgazdasági Nobel-díjat Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer kapta – a Bizottság közleménye, a részletes bemutatás és A. Tabarrok írása ...   Részletek »

    • 2019. október 7.

      2019.10.07.

      Hogyan gondoljuk újra a kapitalizmust – S. Johnson How to Rethink Capitalism Simon Johnson Oct 1, 2019 – Project Syndicate Mély recessziók, nagy bevándorlási ...   Részletek »

    • Fazekas Károly publicisztikája az Élet és Irodalomban

      2019.10.04.

      Fazekas Károly:  Harag, Alkibiadész, Akadémia Élet és Irodalom / PUBLICISZTIKA – LXIII. évfolyam, 40. szám, 2019. október 4. “Ez az első hónap, amit emeritus ...   Részletek »

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF program biztosítja
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2019. Minden jog fenntartva.