Magánnyugdíjpénztár és államadósság – ki trükközik?

BlogKun János

A kilencvenes években divatba jött a világban az implicit nyugdíjadósság számítása a Világbank által kidolgozott módszer szerint. A vizsgált évre vonatkozó nyugdíj-megállapítási szabályok és a különböző korosztályok várható élettartamának figyelembe vételével kiszámították, hogy az egyes évekre vonatkozóan mennyi nyugdíj kifizetésére van köztelezettsége az államnak. A későbbi évek kötelezettségeit egy diszkonttényezővel „jelenértékre” számították át. Az egy év múlva esedékes 100 Ft kifizetésének jelenértéke 5 százalékos diszkonttényező esetén például 95 Ft, a tíz év múlva esedékes 100 Ft-é 59,87 Ft (100 x 0,9510). A még nem nyugdíjas korosztályok esetén kiszámították a várható nyugdíjat, majd olyan arányban vették figyelembe, amilyen arányban a vizsgált évig munkában aktív éveiket ledolgozták. Ha például valaki a vizsgált évben 40 éves volt, 20 éves korában kezdett dolgozni, s az érvényben lévő szabályok szerint várhatóan 60 éves korában megy nyugdíjba, az ő majdani nyugdíját 50 százalékban vették figyelembe. A fenti módszerrel kiszámított összeget elosztották a vizsgálat évének GDP-jével. 
Az eredmények lehangolóak voltak. Csaknem valamennyi vizsgált ország implicit nyugdíjadóssága magasabb volt, mint a kimutatott (explicit) államadósság, és sok országnál a GDP száz százalékát is meghaladta. Különösen magas volt a mutató a volt szocialista országokban, mivel ezekben a társadalom gyakorlatilag egészét átfogó társadalombiztosítási rendszer működött. A Világbanknak a világ fejlődéséről szóló 1997. évi jelentése (World Development Report) például közölt egy táblázatot, melyben Magyarország rendelkezezett a GDP-hez viszonyított második legmagasabb implicit nyugdíjadóssággal: 213 százalékkal. A Világbank szakértői tálcán kínálták a megoldást: a nyugdíjrendszer részleges privatizálásával az implicit adósság csökkenthető. A recept egyszerű volt: a korábban a társadalombiztosításba folyó járulékok egy részét a reform után magánpénztárak kapják, s azoknak, akik az új rendszer szerint fizetnek járulékot, a TB arányosan kevesebb nyugdíjat biztosít. Ezáltal csökken az implicit adósság. Igaz, hogy ugyanannyival nő az explicit adósság, hiszen a már megállapított nyugdíjakat nem csökkentették, s a TB-ben emiatt kialakult hiányt állampapír kibocsátásával kell kipótolni. Ezt a hiányosságot viszont ellensúlyozzák az új rendszer előnyei: a magasabb nyugdíj, a tőkepiac fejlődése, a járulékfizetési fegyelem erősödése.
A várt előnyök nem váltak valóra, miként azt korábbi cikkeimben (A tyúk nem tojik aranytojást, Népszabadság 2009. április 30. Pénzügyi Szemle 2010/1) részletesen kifejtettem. Egyetlen pozitívumról lehet beszámolni, már amennyiben ez pozitívum: a pénzügyi szektor remekül keres a pénztárakon, tavaly például 40 milliárd Ft-ot. Az explicit államadósság növekedése viszont megvalósult. A nyugdíjpénztári rendszer – a tavaly év végi adatok szerint – olyannyira rossz üzletnek bizonyult a társadalom számára, hogy a pénztárak vagyona 2600 milliárd Ft volt, míg a pénztárak miatt felhalmozott államadósság 3400 milliárd Ft-ot tett ki. A nyugdíjreform miatt a korábbi években felhalmozott államadósság kamatterheit is figyelembe véve a költségvetési hiány két százalékkal lenne alacsonyabb idén, ha nem jöttek volna létre a magánnyugdíjpénztárak, a kimutatott, explicit államadósság pedig kb. a GDP tíz százalékával. Emiatt rosszabb Magyarország megítélése a nemzetközi pénzügyi körökben, míg az implicit nyugdíjadósság csökkenése nem javít helyzetünkön.
Ez nem csoda. A Világbank definíciója szerinti implicit nyugdíjadósság ugyanis csupán arra a kérdésre ad választ: mennyit kellene fizetnie az államnak egy összegben azért, hogy egy magánvállalkozó átvállalja a jelenlegi szabályok szerint fennálló összes nyugdíjígérvény kifizetését, miközben lemond a nyugdíjjárulékok behajtásáról. Ezt a kérdést senki nem teszi fel, ezért a válasz sem érdekel senkit, legfeljebb a Világbank néhány szakértőjét és tanítványaikat. A Világbank által számított adósság ugyanis egy bruttó szám, nem veszi figyelembe a járulékbevételeket. Ami a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága szempontjából érdekes, az a rendszer nettó adóssága: fedezik-e, illetve mennyiben fedezik az állami nyugdíjkassza bevételei a nyugdíjkiadásokat. Erre a kérdésre úgy kapunk választ, hogy nemcsak a jövőbeni kiadásokat vesszük számba, hanem – változatlan járulékfizetési szabályok szerint – a jövőbeni várható bevételeket is. A Világbank módszertanát ismertető tanulmány[1] egyébként ezt a definíciót is bemutatja, de elveti, mivel túlságosan komplikált az ezzel a módszerrel definiált adósság kiszámítása, nem tudtak volna egy több országot bemutató táblázatot előállítani.
Ha a rendszernek nettó adóssága van, azaz a nyugdíjkiadások és a nyugdíjalap bevételei közötti egyensúly várhatóan megbomlik, a szabályokat módosítani kell. Minél korábban, annál jobb, hogy az érintettek fel tudjanak készülni a változásra. Ilyen módosítást – a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését, az indexálási szabályok szigorítását – számos ország végrehajtott a közelmúltban, köztük Magyarország is. Ezeket a változtatásokat attól függetlenül kell végrehajtani, hogy nagy, vagy kicsi a világbanki módszer szerint számított implicit nyugdíjadósság, s hogy privatizálták-e részben a nyugdíjrendszert. Ha a rendszernek nincs nettó adóssága, nem kell tenni semmit, akár nagy, akár kicsi a Világbank által számított adósság. A magas adósságra még büszke is lehet az ország, hiszen ez azt jelenti, hogy a társadalom széles rétegei tisztes nyugdíjra számíthatnak a társadalomtól.
A Világbank módszere szerint számított nyugdíjadósság és az explicit államadósság között lényeges minőségi különbség van. Az utóbbi azt jelenti, hogy az állam többet költött, mint a bevétele, ami hosszabb ideig nem tartható fenn. A világbanki nyugdíjadósság viszont azt szemlélteti, hogy a társadalom milyen kötelezettséget vállalt a jelenlegi és jövőbeni nyugdíjasok felé. Arról, hogy ez a kötelezettség fenntartható-e, a Világbank által túlságosan bonyolult nettó nyugdíjadósság kiszámítása ad felvilágosítást. Ha az állam nem fizeti meg explicit adósságát, tehát nem fizeti ki a lejáró állampapírokat, ez óriási nemzetközi botrány, s az ország fejlődését évekre visszaveti. Az implicit nyugdíjadósság csökkentése, ha az érintett lakosság jó politikai érzékkel történő, hiteles tájékoztatása mellett, fokozatosan történik, minden bonyodalom nélkül megvalósítható. (Németországban a nyugdíjkorhatárt fokozatosan 67 évre emelő Merkelt még újra is választották.)
Kilenc EU tagország levelet írt az EU elnöknek, s pénzügyi biztosának, amely azt célozza, hogy azok az országok, amelyek kötelező tőkésített nyugdíjrendszert hoztak létre, az emiatt keletkezet explicit államadósságot ne kelljen, hogy a Stabilitási és Növekedési Egyezmény kritériumainak betartása során figyelembe vegyék. Érvelésük szerint a tőkésített rendszerek létrehozásával jelentős lépést tettek az EU pénzügyi stabilitása felé. Az előbbiek alapján ebben erősen kételkedhetünk. Sőt: az állami nyugdíjrendszer bevételei egy részének a magánpénztárakba történő átirányításával voltaképpen az történik, hogy az állam kötvényeket bocsát ki, s ezáltal lehetőséget biztosít a magánpénztáraknak arra, hogy részvényeket vásároljanak. Ez a részvénypiacnak a tényleges megtakarításokkal nem fedezett élénküléséhez, felfúvódásához vezethet, ami éppen a pénzügyi stabilitás ellen hat. Ettől függetlenül az EU tehetne egy gesztust, s figyelmen kívül hagyhatná a pénztárak miatti költségvetési hiányt a kritériumok teljesítésénél. Korábban már történt egy ilyen gesztus: 2004-től öt éven keresztül, minden racionális közgazdasági indok nélkül Magyarország esetén csökkenő mértékben figyelmen kívül hagyták ezt a hiányt.
Egy ilyen gesztusnak közgazdaságilag védhető módja az lehetne, hogy magánnyugdíjpénztárakat az államháztartás részének ismerik el. Ekkor a pénztárak által tartott állampapír-portfolió értékével csökkenthető lehetne az államadósság, s a portfolióban tartott állampapírokra fizetett kamatot nem kellene figyelembe venni a költségvetési hiány számításánál. Egy ilyen módszer arra ösztönözné az érintett országokat, hogy minél több állampapír tartását tegyék kötelezővé a pénztárak számára, ami valószínűleg csökkenti a várható hozamot. A módszer további hátulütője, hogy amikor a magánpénztári rendszer már kifizetéseket is teljesít, s a befizetések nem fedezik majd a kifizetéseket, a pénztárak állampapírokat fognak eladni, ami az akkor kimutatott államadósság és költségvetési hiányt növeli. Ekkor majd újabb levelet írnak a kilencek? 
A levelet két olyan ország is aláírta, amelyben nem működik a magyarhoz hasonló pénztári rendszer. Svédország egy olyan kötelező tőkésített rendszert vezetett be, amely nem növeli a költségvetési hiányt és az államadósságot, Csehországban pedig csak a magyarhoz hasonló önkéntes nyugdíjpénztárak működnek. Nem valószínű, hogy Csehország csak szolidaritásból írta alá a levelet. Ők vélhetően azt kívánják elérni, hogy az önkéntes rendszerbe fizetett összeggel, vagy legalábbis az ahhoz kapcsolódó adókedvezménnyel legyen csökkenthető a költségvetési hiány. Egy ilyen számítás a magyar önkéntes pénztárakra is vonatkozna, sőt, a nyugdíj-előtakarékossági számlákra is. Az ilyen módszerrel számított államadósság egy olyan statisztikai kutyulmány lenne, amit senki nem vesz komolyan, legfeljebb az, aki javasolta. 
Az állam költekezése, a népesség öregedése, a kifizetett nyugdíjaknak a nyugdíjalap bevételeihez viszonyított aránya valós közgazdasági probléma, amit pénzügyi trükkökkel nem lehet megoldani. Várhatóan ez lesz az EU álláspontja, ami elgondolkodtathatja a magyarhoz hasonló magán-nyugdíjrendszereket bevezetett országokat, érdemes volt-e az egész hercehurca, nem lenne-e hatékonyabb egyetlen kötelező társadalombiztosítási rendszert a magánpénztári rendszer helyett, amely csak a pénzügyi szektornak biztosít bizonyítható előnyöket. 

[1] Holzmann et al (2004): Implicit Pension Debt: Issues, Measurement and Scope in International Perspective; Social Protection Discussion Paper Series No. 0403

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF program biztosítja
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2017. Minden jog fenntartva.