Még egy kis közgazdászkodás – néhány észrevétel Németh György írásához

BlogBenczúr Péter

– Benczúr Péter és Kátay Gábor cikke –
Németh György KTI blogon megjelent írásához szeretnénk egy-két gondolatot fűzni. A gazdaságtörténelmi és –filozófiai kérdéseket szándékosan kerüljük, a keynesi hatást csupán mint a napjaink közgazdászai körében általánosan elfogadott, a kereslet által determinált modellek és hatások általános jelölésére használt kifejezést a nemzetközi irodalomból vettük kölcsön. Rövid írásunkban az adóváltozás hatásait érintő néhány lényegi kommentre reagálnánk.
Először is a szerző szerint az adócsökkentés munkakínálat-ösztönző hatása “… létező, de minden empirikus kutatás szerint nem túlzottan jelentős mértékű; ezt kevéssé szokás hangsúlyozni”. Márpedig, véleményünk és cikkünk tanulsága szerint szükséges hangsúlyozni – a közgazdasági irodalom hangsúlyozza is -, hiszen ez az egyik kulcsa annak, hogy hosszú távon az adócsökkentésnek van-e gazdaságélénkítő hatása. Való igaz, hogy a szakmai konszenzus szerint az adórendszernek nincs jelentős hatása az elsődleges keresők ledolgozott munkaóráinak számára. A nem elsődleges keresők esetében azonban számos tanulmány talált robusztusan magas rugalmasságokat. (Részletesebben és hivatkozásokért lásd a Scharle Ágotával és Váradi Balázzsal közösen írt tanulmányunk 4.2-es fejezetét.)
A jövedelemadók hatását vizsgáló empirikus irodalom egy újabb vonulata a munkaórák és a részvétel helyett a bevallott (adóköteles) jövedelemre összpontosított, és jelentős rugalmasságokat talált. Magyar adatokon végzett hasonló vizsgálatok (Bakos, Benczúr és Benedek 2008; Kiss és Mosberger 2010) azt mutatják, hogy bár a teljes munkavállalói kör esetén ez a rugalmasság nem jelentős, a közepes és magas jövedelműeknél már közel az amerikai eredményekkel hasonló nagyságú. Az adóköteles jövedelem változása persze sokkal több okból következhet be, mint a munkakínálat változása – például az adókedvezmény igénybevételére jogosító speciális befektetések vagy a béren kívüli juttatások csökkenése, a jövedelmek eltitkolása, más típusú jövedelemmé alakítása (osztalék-jövedelem), illetve a nem megfigyelhető munkaminőség (effort) révén.
A magyar esetben azonban kizárhatjuk az adókedvezmények mentén történő alkalmazkodást, mert nálunk a kedvezmények jellemzően nem az adóalapot, hanem közvetlenül az adót csökkentik. Meglepő módon a jövedelmek más típusú jövedelemmé (tőkejövedelem) alakítása sem tűnik jelentősnek: erre utal, hogy mind Bakos, Benczúr és Benedek (2008), mind Kiss és Mosberger (2010) eredményei közel azonosak maradnak a kizárólag bérjövedelemmel rendelkezők részmintáján. A magas jövedelműek esetén vélhetően kevésbé jelentős a béren kívüli juttatásokban történő alkalmazkodás (a cafeteria elemek ugyanis alapvetően csak egy összeghatárig voltak adómentesek), valamint a közvetlen jövedelem-eltitkolás is (Czibik és Medgyesi, 2007, Semjén és szerzőtársai 2009). Ez alapján valószínűsíthető, hogy a magas jövedelműekre becsült helyettesítési hatás már döntően az effektív munkakínálat (másodállás és munkaminőség) alkalmazkodásából adódik.
Másodszor Németh György szerint a bruttó bérek alkalmazkodásával “azért van probléma: a bérek emelkednek, ami tönkreteszi ezt a növekedési stratégiát, aminek ezért újabb adócsökkentéssel kell lendületet adni”. A bérek alkalmazkodása természetesen ceteris paribus értendő, vagyis ahhoz képest kell vizsgálni, mint ami akkor valósult volna meg, ha nem lett volna adócsökkentés. A bruttó bérek úgy is tudnak alkalmazkodni, ha közben mindvégig nőnek (akár reálértéken is), csupán nem annyival, mint amennyivel adócsökkentés nélkül nőttek volna.
Harmadszor Németh György felveti, hogy “ha elfogadjuk azt, hogy a növekedés kulcsa az alacsony(abb) bérköltség, mely mellett a szerzők érvelnek, akkor nem volna célszerű visszatérni valamely – a szocializmusban kipróbált – bérrendszerhez? Az állam nominál (- vagy reál) értéken befagyaszthatná a béreket, ami sokkal erőteljesebb és hatékonyabb profitnövelő lépés, mint arra várni, hogy az szja-csökkenés a munkakínálati hatáson keresztül – átevickélve a ragadósságon – ugyanehhez vezessen?”. Nem volna célszerű. A munkabér ugyanis egyrészről a vállalat számára költség, így annak törvényi csökkentése valóban emeli a létszámkeresletet, másrészről viszont a munkavállaló számára ösztönző, ily módon a munkabér csökkentésének hatására csökken a munkakínálat. Márpedig ha csökken a munkakínálat, hiába nő a munkakereslet, a teljes foglalkoztatottság (vagy munkaóra, általánosságban effektív munkamennyiség) az államilag (az optimális alá) leszorított bérek mellett csökkenni fog. Legtöbb esetben célszerű az optimum elérését a piacra bízni. Ezzel szemben a munkát terhelő adók csökkentése azt teszi lehetővé, hogy ceteris paribus úgy csökkenjenek (átmenetileg) a bérköltségek, hogy mindeközben a nettó bérek nőnek.
Egy külön gondolatmenetet megér a szerző által említett, a fizikában ismert anyag- és energia-megmaradás törvényéhez hasonlatos jövedelem-megmaradás törvénye. Ez a megközelítés tisztán számviteli, a viselkedési hatásokat is figyelembe véve már nem teljesül, mondhatni ilyen közgazdasági törvény nincs. Általános érvényű már csak azért sem lehet, mert a nemzeti összjövedelem (GNI vagy GDP), vagy a globális GDP nem konstans. Szűkebben értelmezve, miszerint az állami beavatkozás nem változtathatja az összjövedelmet, csupán újraoszthatja, szintén téves. A cikkünkben felvázolt folyamat eredményeként elég, ha az adócsökkentés hatására egyetlen ember áll munkába vagy vállal több munkát, az általa megtermelt többletjövedelem máris ellentmond a konstans összjövedelem feltételezésnek. Rövid távon a fogyasztási hatáson keresztül is nőhet a gazdaság, vagyis a nemzeti összjövedelem: képzeljük el, hogy az állam növeli a tőke adóját és arányosan egységesen, mindenki számára csökkenti a munkát terhelő adókat. Az intézkedés hosszú távú hatása számos tényező függvénye, a GDP-re vett hatása jellemzően inkább negatív. Rövid távon azonban a tőke rendkívül ragadós, vagyis lassan alkalmazkodik, ezzel szemben a munkavállalók fogyasztásukban relatíve gyorsan reagálnak a megnövekedett nettó jövedelmükre. A többlet fogyasztási keresletre a vállalatok kapacitásaik növelésével reagálnak, így a hosszú távon negatív hatást rövid távon élénkülő gazdaság, növekvő összjövedelem előzheti meg. Ilyenkor azt mondják, hogy rövid távon a keynesi hatások dominálnak. (Az más kérdés, hogy a hazai kereslet élénkítésére valószínűleg nem az adócsökkentés a legjobb gyógyír.)
Visszatérve a hosszú távú szemlélethez általánosságban elmondható, hogy egy gazdaság működését az adók eltorzítják, vagyis kivetésük jóléti (hatékonysági) veszteséggel jár (az egyösszegű, úgynevezett fejadókat leszámítva). Az adórendszer torzító hatásai abból fakadnak, hogy az adó- vagy járulékfizetés következtében a gazdasági tevékenységek és tranzakciók a valós gazdasági hasznuknál kisebb hozamot hoznak a gazdasági szereplőknek. A szereplők döntései tehát eltorzultak, azaz az optimálisnál kisebb lesz a munkakínálat, a munkakereslet, a beruházás vagy a fogyasztás, és emiatt kevesebb lesz a megtermelt javak és szolgáltatások összes mennyisége. A Közpénzügyi Füzetek, illetve az MNB Tanulmányok között is megjelent írásunkban (Scharle Ágotával és Váradi Balázzsal közösen) ennek egy egyszerű grafikus szemléltetését is bemutattuk (4.1-es fejezet, 1. ábra).
Végezetül egy rövid gondolat az adóváltoztatások jóléti hatásainak egy másik aspektusáról, a társadalmi igazságosságról. Írásunkban, illetve jelen válaszunkban mindvégig a társadalmi jólét hatékonysági aspektusát hangsúlyoztuk: mi történik a foglalkoztatással, beruházásokkal, növekedéssel. Az előző bekezdésben szereplő jóléti veszteséget is ebben az értelemben használtuk. Fontos látni, hogy az adók a társadalmi újraelosztást is jelentős mértékben befolyásolják. Ezek jóléti megítélése azonban nem magától értetődő, mert értékválasztáson alapul, hogy mit tartunk igazságosnak, és az eltérő értelmezések a terhek nagyon különböző elosztásához vezethetnek.
 
Keynes, a piac és a közgazdaságtan iránt mély tisztelettel,
Benczúr Péter
Kátay Gábor

  • Események

    • KTI szemináriumok

      14:00 - 16:00

      Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza, Budapest, Tóth Kálmán utca 4. fszt. K13. Következő előadás 2017. december 14. csütörtök du. 2 óra Bisztray Márta Jönnek majd a baráti vállalatok? FDI hálózati hatások Közép-Európában 2018. január 11. csütörtök...   Részletek »

  • Hírek

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF program biztosítja
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2017. Minden jog fenntartva.