2017

VERSENY ÉS SZABÁLYOZÁS 2017 Valentiny Pál • Kiss Ferenc László • Nagy Csongor István • Berezvai Zombor

Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének verseny- és ágazati szabályozás kérdéskörével foglalkozó tizedik kötetében elemezzük a bírságszámítás kérdéseit, a fúziókkal összefüggő hatósági eljárások hatékonyságát, a vállalkozói szerveződések szerepét. Részletesen foglalkozunk az állami támogatások és az engedékenységi politika hatásaival, az uniós hálózatsemlegességi szabályozás nullás díjszabású (zero rating) ajánlatait érintő problémákkal és a 2017-es európai gázaukció következményeivel. Az évkönyvet hazai és külföldi szakbibliográfia zárja.

Tartalom

 

ELŐSZÓ

I. Áttekintés • MÚLT, JELEN, JÖVŐ AZ ÁGAZATI ÉS VERSENYSZABÁLYOZÁSBAN

Tóth Tihamér A versenyfelügyeleti bírság összegének egyes kérdései az új bírságközlemények fényében

Csorba Gergely A Gazdasági Versenyhivatal fúziós eljárásrendjének hatékonyságáról második fázisú összefonódások esetén 2010 és 2016 között

Mike Károly–Boza István–Molnár Gábor Tamás A vállalkozói szerveződések mint szerződéstámogató intézmények. Egy magyar vállalati felmérés tanulságai

II. Betekintés • AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ÉS AZ ENGEDÉKENYSÉGI POLITIKA HATÁSAI

Berezvai Zombor Milyen tényezők határozzák meg az adók és támogatások megjelenését a fogyasztói árakban?

Koós Gábor A sávos adórendszerek állami támogatási szempontú vizsgálata

Nagy Csongor István Az engedékenységi politika keretében való együttműködés fékező- és hajtóerői. Összehasonlító jogi adalékok

Márk Lili Az engedékenységi politika hatásai és alkalmazása

III. Körbetekintés • A HÁLÓZATOS SZOLGÁLTATÁSOK PIACA ÉS SZABÁLYOZÁSA

Pápai Zoltán–Nagy Péter Gúzsba kötve táncolni. A nullás díjszabás kezelése a hálózatsemlegességi szabályozásban

Takácsné Tóth Borbála–Kotek Péter–Kaderják Péter Az első európai koordinált gázkapacitás-aukció hatékonysága és tanulságai

IV. Kitekintés • SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ

Válogatott bibliográfia, 2016–2017• Összeállította: Bálint Éva

A SZERZŐKRŐL

Kiadvány letöltése (pdf)
2017/4 Hazai folyóiratcikkek 2017/4 Kiadvány letöltése

2017/4 Hazai folyóiratcikkek 2017/4

Bakucs Lajos Zoltán, Benedek Zsófia, Kiss Veronika: A magyar háztartások élelmiszer-fogyasztásának alakulása a 2007 és 2009 közötti pénzügyi válság tükrében. Statisztikai Szemle 95. évf. 10. sz. 2017. pp. 1023-1035.

Burgerné Gimes Anna: Kis és nagy gazdaságok Magyarországon – integrációs kapcsolatok: történeti áttekintés. Gazdálkodás 61. évf. 5. sz. 2017. pp. 381-397.

Czeglédi Tibor, Simonovits András, Szabó Endre, Tir Melinda: What has been wrong with the retirement rules in Hungary? Acta Oeconomica Vol. 67. No. 3. 2017. pp. 359-387.

Csóka Péter: Az arányos csődszabály karakterizációja körbetartozások esetén. Közgazdasági Szemle 64. évf. 9. sz. 2017. pp. 930-942.

Karsai Judit: Az állam kockázatitőke-piaci részvételének átláthatósága Magyarországon. Közgazdasági Szemle 64. évf. 12. sz. 2017. pp. 1316-1342.

Kónya István: A magyar növekedésről – egy régimódi megközelítés. Közgazdasági Szemle 64. évf. 9. sz. 2017. pp. 915-929.

Laki Mihály: A trafikpiac folytatódó átalakítása 2014 és 2017 között: (Esettanulmány – kiterjesztett kutatás). Külgazdaság 61. évf. 7-8. sz. 2017. pp. 46-73.

Muraközy Balázs, Reizer Balázs: A magyar vállalati adózás heterogenitása. Közgazdasági Szemle 64. évf. 12. sz. 2017. pp. 1233-1264.

Vincze János: Információ és tudás: a big data egyes hatásai a közgazdaságtanra. Közgazdasági Szemle 64. évf. 11. sz. 2017. pp. 1148-1159.

2018

2017

2017/4 Nemzetközi folyóiratcikkek 2017/4 Kiadvány letöltése

2017/4 Nemzetközi folyóiratcikkek 2017/4

Baráth Lajos – Bokusheva, Raushan – Fertő Imre: Demand for farm insurance under financial constraints. Eastern European Economics, Vol. 55. No. 4. 2017. pp. 357-376.

Békés Gábor, Lionel Fontagné, Muraközy Balázs, Vincent Vicard: Shipment frequency of exporters and demand uncertainty. Review of World Economics Vol. 153. No. 4. 2017. pp. 779-807.

Benedek Zsófia, Bakucs Lajos Zoltán, Jan Fałkowski, Fertő Imre: Intra-European Union trade of dairy products: insights from network analysis. Studies in Agricultural Economics Vol. 119. No. 2. 2017. pp. 91-97.

Csercsik Dávid – Kóczy Á. László: Efficiency and stability in electrical power transmission networks : a partition function form approach. Networks and Spatial Economics, Vol. 17. No. 4. 2017. pp. 1161-1184.

Fertő Imre – Szerb András Bence: The role of food crisis and trade costs in the Hungarian maize exports. Zagadnienia Ekonomiki Rolnej, Vol. 353. No. 4. 2017. pp. 110-124.

Fertő Imre: Economic crisis and the fragility of world wine export. AGRIS on-line Papers in Economics and Informatics, Vol. 9. No. 4. 2017. pp. 25-32.

Király Júlia – Simonovits András: Mortgages denominated in domestic and foreign currencies : simple models. Emerging Markets Finance and Trade, Vol. 53. No. 7. 2017. pp. 1641-1653.

Laki Mihály: Hungarian Grand Entrepreneurs in the System of National Cooperation : the Chances of Civil/Bourgeois Development after 2010 (An Extension of Research). Corvinus Journal of Sociology and Social Policy, Vol. 8. No. 3. 2017. pp. 283-294.

Molnár György: Capability building combined with microcredit: the loan alone is insufficient. Journal of Social Entrepreneurship Vol. 8. No. 3. 2017. pp. 354-374.

Oblath Gábor: FDI flows and reinvested earnings: statistical measurement, perceptions and economic interpretation. Hungarian Statistical Review, Vol. 95. Spec. Iss. No. 21. 2017. pp. 48-77.

Potluka, Oto – Kálmán Judit – Musiałkowska, Ida – Idczak, Piotr: Non-profit leadership at local level : reflections from Central and Eastern Europe. Local Economy : The Journal of the Local Economy Policy Unit, Vol. 32. No. 4. 2017. pp. 297-315.

Scheiring Gábor, Stefler Dénes, Darja Irdam, Fazekas Mihály, Aytalina Azarova, Irina Kolesnikova, Köllő János, Vladimir Popov, Szelenyi Iván, Michael Marmot, Michael Murphy, Martin McKee, Martin Bobak, Lawrence King: The gendered effects of foreign investment and prolonged state ownership on mortality in Hungary: an indirect demographic, retrospective cohort study. Lancet Global Health Vol. 6. No. 1. pp. 2018. e95-e102.

2018

2017

A közoktatás indikátorrendszere 2017 Kiadvány letöltése

A közoktatás indikátorrendszere 2017

A közoktatás indikátorrendszere 2017
Budapest, 2018. február 1.
Szerkesztette: Varga Júlia
A kötet szerzői
Hajdu Tamás
Hermann Zoltán
Horn Dániel
Varga Júlia
Kutatási asszisztens: Börcsök Tamás
Olvasószerkesztő: Székács István
E kiadvány megjelenését támogatta a Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Copyright © MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Közgazdaság-tudományi Intézet, 2018
Borító © Vigyázó Zsófia, 2018
Felelős kiadó: Fazekas Károly
ISBN 978-615-5754-35-7

Technikai útmutató „A közoktatás indikátorrendszere 2017” című kiadványhoz
Budapest, 2018. február 1.
Szerkesztette: Varga Júlia
A kötet szerzői
Hajdu Tamás
Hermann Zoltán
Horn Dániel
Varga Júlia
Kutatási asszisztens: Börcsök Tamás
E kiadvány megjelenését támogatta a Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Copyright © MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Közgazdaság-tudományi Intézet, 2018
Borító © Vigyázó Zsófia, 2018
Felelős kiadó: Fazekas Károly ISBN 978-615-5754-36-4

Szemelvények A közoktatás indikátorrendszere 2017 kiadványból

Budapest, 2018.
Szerkesztette: Varga Júlia
A kötet szerzői
Hajdu Tamás
Hermann Zoltán
Horn Dániel
Varga Júlia
A kiadvány megjelenését támogatta a Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Copyright ©MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Közgazdaság-tudományi Intézet, 2018
Borító © Vigyázó Zsófia, 2018

 „A közoktatás indikátorrendszere 2017” című kiadvány az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetében kidolgozott, a magyar közoktatási rendszer jellemzőit leíró indikátor-rendszer második kiadása, mely 2016-ig tartalmazza az indikátorok frissített értékeit. 2015-ben az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetében kidolgoztunk egy közoktatási indikátorrendszert, azzal a céllal, hogy létrejöjjön Magyarországon egy rendszeres kiadvány, amely egyaránt alkalmas arra, hogy a szakpolitikai döntéshozók könnyen és pontosan tájékozódjanak a közoktatás aktuális állapotáról, illetve trendjeiről, és hogy az érdeklődő szakértő és nem szakértő közönség megismerje a magyar közoktatást jellemző legfontosabb mutatókat. Olyan indikátorokat alakítottunk ki, melyek amellett, hogy számszerűen leírják a jelenlegi helyzetet, lehetőséget adnak a mutatók ismételt megfigyelésére, mivel rendszeres adatgyűjtéseken alapulnak, melyek lehetővé teszik, hogy a kiadvány időközönként frissíthető, megjelentethető legyen. A mostani kiadás követi a 2015-ben kidolgozott indikátorrendszer felépítését, de a korábbihoz képest továbbfejlesztettük, néhány indikátort elhagytunk, másokat összevontunk, és újakat is bevezettünk. Az újak között szerepel néhány nemzetközi összehasonlító indikátor is, mely megkönnyíti, hogy a magyar közoktatás eredményeit nemzetközi kontextusba helyezzük. Valamennyi indikátor adatai online elérhetők, letölthetők a kiadványból, az adattáblákban az indikátorok értékeit olyan bontásokban is közöljük, melyek máshol nem hozzáférhetőek. A kötetet kiegészíti a „Technikai útmutató A közoktatás indikátorrendszere című kiadványhoz”, mely minden egyes indikátornak ismerteti számítási módját és az egyes indikátorokhoz felhasznált adatok pontos forrását.

 

2018

  • Események

    • „Munkaerőpiaci Tükör – 2017 Közelkép: Nők a munkaerőpiacon” könyvbemutató

      2018.12.17.
      2018.12.17.
      10:00 - 12:00

      Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza K.0.11-12-es előadó MEGHÍVÓ Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézete és az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottsága tisztelettel meghívja Önt a „Munkaerőpiaci Tükör – 2017 Közelkép: Nők ...   Részletek »

    • Halpern László MTA doktori értekezésének nyilvános védése

      2018.12.18.
      2018.12.18.
      14:00 - 16:00

      Helyszín: MTA Székház Nagyterme (1051 Bp., V., Széchenyi István tér 9.) Az MTA Doktori Tanácsa meghívja Önt HALPERN LÁSZLÓ MTA doktora címre benyújtott „A makro- és mikroszintű hatékonyság és versenyképesség egyes kérdései” című értekezésének 2018. december ...   Részletek »

    • KTI szeminárium – 01.10. Telegdy Álmos

      2019.01.10.
      2019.01.10.
      14:00 - 16:00

      Helyszín: MTA HTK 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4. fszt. K0.13-14 Cím: Placebó vagy teljesítményfokozó? Az Európai Unió vállalati támogatásainak hatásai a cégek viselkedésére   Szerzők: Muraközy Balázs, MTA KRTK KTI Telegdy Álmos, Magyar Nemzeti ...   Részletek »

  • Hírek

    • Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet teljesítményéről

      2018.09.12.

      Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet teljesítményéről Az MTA KRTK KTI a RePEc/IDEAS rangsorában, amely a világ közgazdaságtudományi tanszékeit és intézeteit rangsorolja publikációs teljesítményük alapján, ...   Részletek »

    • MTA KRTK állásfoglalás

      2018.06.20.

      Tisztelt Kollégák! Tudományos kutatóként, intézeti vezetőként egész életünkben a kutatói szabadság és felelősség elve vezetett bennünket. Meggyőződésünk, hogy a tudomány csak akkor érhet el ...   Részletek »

    • Ajánló – Munkatársi kapcsolathálózat és termelékenység

      2018.12.17.

      Munkatársi kapcsolathálózat és termelékenység. Lengyel Balázs, a KTI tudományos főmunkatársa és Rikard H. Eriksson, a svéd Umeå Universitet professzora 1990–2008 közötti svéd adatokat használtak fel kutatásukhoz, ...   Részletek »

    • 2018. december 14.

      2018.12.14.

      Többet dolgozni kevesebbért – D. Andolfatto Working More for Less David Andolfatto Thursday, December 6, 2018 – https://andolfatto.blogspot.com/ A gender-különbözőség makroökonómiai előnyei – C. ...   Részletek »

    • Ajánló – Agrárgazdaságok technikai hatékonysága

      2018.12.14.

      Agrárgazdaságok technikai hatékonysága. Baráth Lajos, a KTI tudományos munkatársa, Fertő Imre, a KTI igazgatója és tudományos tanácsadója és Stefan Bojnec, a szlovén Universe na Primorkam professzora az Agricultural ...   Részletek »

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF program biztosítja
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2017. Minden jog fenntartva.