Simonovits András: Még egyszer a magánnyugdíjakról

BlogHírekFöldi Adrienn

A kötelező magánnyugdíjrendszer (KMNYR) 1998 és 2010 között működött hazánkban. Népszerű volt, bár alig termelt reálhozamot, és több évtizeden keresztül jelentősen növelte volna az explicit államadósság GDP arányát, ha az Orbán-kormány 2010 végén erőszakkal nem államosítja a KMNYR-t. Megmaradt azonban egy kis üvegház, amelyben a mai napig sikerrel működik a halálra ítéltnek vélt rendszer.

Születés

Az elmúlt két évtizedben elég sokszor írtam már a kötelező magánnyugdíj-pillérről (Simonovits, 1998, 2011) röviden: KMNYR-ről, de bezárásának 10. évfordulója alkalmából megjelent internetes írások (köztük a legfrissebbek: azenpenzem.hu és varosikurir.hu) arra késztettek, hogy visszatérjek a kérdéshez. Az érthetőség kedvéért nem törekszem jogi pontosságra, emiatt egyes állításaim csak közelítőleg érvényesek. A kérdést politikai dimenzióktól függetlenül igyekszem tárgyalni (lásd még László [2018] tárgyszerű értékelését).

Emlékeztetőül: 1998. január 1-jétől a korábbi kizárólagos (tiszta) tb-nyugdíj mellett, abból leválasztva, létrejött a KMNYR. Elnevezéséből tévedésből(?) elhagyták a kötelező vagy kötelezően választható jelzőt, emiatt sokan összekeverték a szintén magán, de önkéntes nyugdíjrendszerrel. (Az már valóban mulatságos, hogy nálunk egymás után háromféle önkéntes nyugdíjrendszer jött létre, és csak egyiket hívják ÖNYP-nek.)

A nyugdíjreformerek legalább két dolgot reméltek e lépéstől:

a) növelhetik a vegyes rendszer hatékonyságát és

b) segíthetik a továbbra is dominánsnak maradó tb-pillér áramvonalasítását – mindenekelőtt felkészülni a népességöregedésből fakadó nehéz időkre.

Minden pénztártag a teljes nyugdíjjáruléknak körülbelül az 1/4-ét fizette be a KMNY-pénztárába, és a vegyes rendszerből származó uniszex (egységes férfi–női) indexált életjáradék a két pillérből származó életjáradék összegeként volt meghatározva. Az 1997. december 31. után munkába lépőknek kötelező volt a vegyes rendszerbe belépniük, de szabadon választhattak a versengő KMNY pénztárak között. Az 1998. január 1-je előtt már dolgozók számára önkéntes volt a belépés, de hogy elrettentsék az idősebbeket a belépéstől, a csatlakozók elvesztették korábban szerzett tb-jogaik 1/4-ét: zsugorítás. (Jobb lett volna nyíltan korlátozni a belépési életkort, de teljesen meghagyni a korábban szerzett jogokat.) Étvágygerjesztésül az egyéni KMNY-vagyont örökölhetőnek hirdették meg, csak azt nem tudatosult a belépőkben, hogy ez csak a nyugdíjba vonulás előtt meghalókra vonatkozik, és „cserében” a nyugdíjba vonulás előtti halálozáskor járó árvasági és özvegyi tb-nyugdíj arányosan csökken.

A KMNYR nagyon népszerűnek bizonyult, és az 1999. augusztus 31-i határidőig körülbelül 2 millió ember lépett be önként valamelyik KMNY-pénztárba. 2010 végéig további 1 millió fiatal került be a rendszerbe kötelezően, de valószínűleg többségük önként is csatlakozott volna. Két súlyos probléma terhelte a rendszert. 1) Szabályozási hibák miatt különösen a vagyonkezelés nagyon drágán működött: 13 év alatt a 3000 mrd Ft-nyi vagyon csak 200 mrd Ft-os pozitív reálhozammal dicsekedhetett.  2) A (kötelező) magánnyugdíj-pénztárakba terelt, és a tb-nyugdíjból hiányzó nyugdíjjárulékot, az ún. áttérési költséget a költségvetési hiányból kellett fedezni, és ez jelentősen növelte a kimutatott államadósságot. (Elméletileg ez nem lenne nagy gond, mert a működési költségtől eltekintve ugyanannyival csökken az állami nyugdíjadósság, de a valóságban ez a nettózás nem működik.) Amikor már 3 millió tag a bruttó keresete 8 százalékát fizette KMNY-járulékként, az éves áttérési költség a GDP 1,3 százalékára rúgott. Mivel a pénztártagok kötelező megtakarításait állami kölcsönfelvételből kellett fedezni, a magánosítás kétes hatékonyságú volt.

2009-ben a pénzügyi és gazdasági válsággal küszködő akkori kormányzat lehetővé tette, hogy a már említett aránytalan zsugorítás és a gyenge hozamok miatt biztos vesztesnek látszó, 52 évnél idősebbek önként visszatérjenek a tiszta tb-rendszerbe.

Halál

A 2010. tavaszi választási győzelem után Orbán Viktor és tanácsadói azt hitték, hogy az EU az új magyar kormányzat számára a korábbinál sokkal szabadabb költségvetést engedélyez. Fokozott költségvetési hiányból óhajtották fedezni a 2011-ben induló radikális szja-csökkentést (amely persze a kisebb jövedelműeknek adónövelés volt). Amikor kiderült, hogy az EU velük sem engedékenyebb, rövid tépelődés után lényegében államosították a KMNYR-t, így tágítva a költségvetés mozgásterét. Nemcsak a KMNYR-vagyon zöméhez jutott hozzá a kormányzat, hanem évtizedekig „mentesítette” a költségvetést az áttérési költségektől. (Amikor összehasonlítjuk a 2010 és 2019 közti államadósság-ráta csökkentési pályát a korábbi, különösen a 2001 és 2008 közti emelkedéssel, ezt az eltérést is figyelembe kell venni.)

Először 2 hónapra csak felfüggesztették a KMNY-járulékok átutalását a pénztáraknak, majd 2010. végén „választás” elé állították a pénztártagokat: a) vagy automatikusan visszatérnek a tiszta tb-rendszerbe, és akkor ajándékként készpénzben felvehetik az egyéni KMNY-számlájukon keletkezett pozitív reálhozamaikat; b) vagy hidegben sorba állva bejelentik, hogy maradnak, és 2012. január 1 után továbbra is fizethetik a (10 százalékra felemelt) KMNY-járulékukat, de akkor lemondanak a 24 százalékos munkáltatói nyugdíjjárulékért járó további tb-nyugdíjukról. (Többször leírták, például a fentebb említett internetes források is, hogy a maradók a későbbi nyugdíjjogukat is elvesztették volna, de ez félreértés.)

A túlnyomó többség, az eredeti tagság 97 százaléka az automatikus visszatérést választotta. Így az akkori GDP 11 százalékát kitevő teljes vagyonból 0,7 százalékot felvettek reálhozamként, 9 százalék pedig visszakerült az államhoz. Az eredeti tagság maradó 3 százaléka viszont a GDP további 1 százalékát megőrizte saját számláján. Velem ellentétben, ők mintha előre látták volna, hogy ekkora jogfosztást még a „nemzeti együttműködés rendszerében” sem lehet sokáig érvényesíteni.

A tárgyilagosság kedvéért le kell szögezni, hogy a kormány nem lopta el a KMNYR-i pénzt, és az önként csatlakozók közül az idősebbek jobban jártak, hogy 2010 végén automatikusan visszakerültek a tiszta tb-rendszerbe, ha már nem éltek az előző évi lehetőséggel. (Igaz, akkor még nem volt pozitív reálhozam!)

És igazuk volt, egy éven belül a kormány teljesen átírta a KMNYR-törvényt. A tagok 2012-től ugyan nem folytathatták a további pénztári befizetéseket, de 2011-től a teljes járulékok teljes tb-nyugdíjukban hasznosult, azaz „csak” 2010-ig szerzett tb-jogaik zsugorodnak. A tagok bármikor jogvesztés nélkül visszatérhetnek a tiszta tb-be, és fölvehetik a pillanatnyi reálhozamaikat.

Élet a halál után

Elérkeztünk 2020-hoz. A pénztártagok száma folyamatosan csökken, nyugdíjazásuk előtt vagy csak a pozitív reálhozam készpénzére vágyva, egyre többen térnek vissza a tiszta tb-rendszerbe. Már csak 55 ezren maradtak, de a KMNYR összvagyona még mindig 250 mrd Ft. A befektetési stratégiáktól függően a befektetések reálhozama tekintélyes, 25–50 százalék között szóródva, tagonként 1–4 mFt-ra rúgnak. Az egyéni járuléktömeg reálértéke 2–8 mFt, és összegük, a teljes egyéni vagyon 2,5–12 mFt lehet. Nyilvánvaló, hogy a reálnyereség zöme a 2010 utáni korszak alatt képződött. Ha az átlagos reálhozam csak 25 százalék, összességében az is 50 mrd Ft!

Fölvetem az ikerkérdést:

a) volt-e már olyan pénztártag, aki a vegyes rendszerből ment nyugdíjba?
És ha volt, akkor jól járt-e?

b) Lesz-e még olyan pénztártag, aki a vegyes rendszerből megy nyugdíjba?
És ha lesz, akkor jól jár-e?

Azért nehéz a számolás, mert az egyéni KMNY-vagyon alapértékéből nem tudunk a tb-várományra következtetni. Talán nem tévedek nagyot, ha 2020-as nyugdíjba vonulással, 10 százalékos tb-zsugorítással és 16 éves (=192 hónapos) nyugdíjas várható élettartammal számolva, a fenti teljes vagyon havonta 13–62 eFt-os magán-életjáradékot ad, míg a tb-veszteség havi 30–60 eFt. Érdemes visszatérni, még akkor is, ha nem lenne a zsebre vágható pozitív reálhozam.

Következtetések

A KMNYR sehol sem volt az a csodafegyver, amelynek hívei álmodták. A KMNYR-t más országban is felszámolták (például a 2015-ig liberális politikát követő Lengyelországban), mert akadályozta a sikeres válságkezelést. (Igaz, megint más országokban megtartották a KMNY-t, csak a méretét csökkentették ideiglenesen, lásd Szlovákia.) 2010-ben Orbán számomra elfogadhatatlan eszközökkel majdnem teljesen államosította a KMNYR-t. De más államok (pl. Lengyelország) kormányaival ellentétben, az Orbán-kormány visszariadt a teljes államosítástól, és életben hagyott egy csöppnyi és törékeny rendszert.

Hivatkozások

https://www.azenpenzem.hu/cikkek/ennyivel-gazdagodott-aki-nem-adta-nyugdijpenzet-a-kormanynak/7407/

Gál R. I.—Simonovits, A. [2012]: A magyar nyugdíjrendszer éves hozamrátái, Közgazdasági Szemle, 59. évf. 963–987. o.

László, Cs. [2018]: A magánnyugdíjpénztári rendszer „elszámolása”, Közgazdasági Szemle 65. évf., 861–902. o.

Simonovits, A. [1998]: „Az új magyar nyugdíjrendszer és problémái”, Közgazdasági Szemle 45. évf., 689–708. o.

Simonovits, A. [2011]: “The Mandatory Private Pension Pillar in Hungary: An Obituary”, International Social Security Review, 64:3, 81–98. o.

https://varosikurir.hu/magannyugdijpenztarak-megduplazhattak/, 2021. január 14.

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF program biztosítja
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2020. Minden jog fenntartva.